költőMATA SHOP



Nagyjából 8 éves lehetett, mikor felfedezte a különleges képességét. Jengát játszott a szüleivel, azt a játékot, amikor fakockából van egy torony felépítve és úgy kell az építményből kihúzogatni az egyes „téglákat” majd feltenni a tetejére, hogy az ne boruljon fel. Akinél borul, az veszít. Egyszerű és egyben népszerű játék világszerte. Egy 8 éves gyerek persze különösen nem szeret veszíteni, ez éppen az a kor, amikor a játékban való győzelem különös örömöt jelent. Ő sem akart veszíteni.

Egy óvatlan mozdulatánál a torony kilengett és látszott rajta, hogy menthetetlenül fel fog borulni. A fiúban az ijedtség furcsa láncreakciót indított el. A szívét a torkában érezte, lúdbőrös lett és szinte émelytő, fémes íz töltötte el a száját. A másodperc törtrésze alatt történt vele mindez és közben azt érezte, hogy megáll az idő. Sőt, szinte visszafelé halad. Igen! A megtorpanás után szép lassan visszafelé pörögtek a másodpercek, egészen addig, amíg a keze először megérintette a kiválasztott faelemet.

Ott aztán ismét minden a megszokott időben zajlott tovább. A fiú elrántotta a kezét.

-Mi az, ráz? – kacagott fel az apja.
-Nem… nem tudom… semmi. – habogott a fiú.

Egy másik kockához nyúlt. Végül nyert. Nem hagyta nyugodni a dolog. A következő napokban igyekezett előhívni a furcsa, de rettentő izgalmas képességét. Nem mert róla senkinek sem beszélni, félt, hogy bolondnak fogják tartani. Ő ilyen okos, koraérett gyerek volt, már nem hitt a Mikulásban sem.

Pár év alatt egyre ügyesebben és könnyebben bánt a képességével. Hamar megfigyelte, hogy mindössze 5 másodpercet tudott visszatekerni az időben, ennyivel kellet kufárkodnia, ha használni akarta. A kezdeti titkos, bezárt szobás gyakorlatokat már az élet bármelyik területén rutin szerűen alkalmazta. Így aztán sosem vert le poharat, nem ütközött senkinek és mindenféle ilyen galibát hamar ki tudott kerülni, könnyűszerrel. Ahogy egyre nagyobb lett, egyre változatosabb területen használta a képességét. Az iskolában például remekül felelt, az évszámokat addig ismételgette vissza-visszatekerve, amíg a tanár rá nem bólintott. Aztán hamar a suli legjobb kapusa lett, mindenki csodálkozva figyelte, hogy szinte minden lövést könnyűszerrel kivéd. Nem tudták, hogy igazából azt a néhányat saját akaratából engedte be, nem akart feltűnést.

Aztán kamasz lett. Nem érdekelte a sport, mert jöttek a lányok. Erre az időszakára később nem volt büszke, de akkoriban úgy tomboltak benne az életrekelt hormonok, hogy kicsit szégyenkezve ugyan, de mondván „úgysem tudja meg” használta a képességét. Tulajdonképpen könnyűszerrel fogdosta meg a lányok mindenféléjét, amire kíváncsi volt, hiszen gyorsan visszatekerte a történteket, aztán nem tette meg újra. Így ő volt az egyetlen, aki a suli legszebb lányainak minden testrészével tisztában volt, de sokra nem ment vele, mert csak ő tudott róla.

Később, ahogy már udvarolni is kezdett, már más volt a taktikája. Míg másoknak csak egy esélye volt, neki bármennyi. Elindított valami vad szöveget, vigyázva, hogy 5 másodpercen belül maradjon, majd a reakciót mérlegelve vagy újra indult, vagy folytatta amit elkezdett. Remekül bevált, igaz kapott néhány gyors pofont, de visszatekerés után már a lány sem tudta, hogy egy másik valóságban az elcsattant. Szebbnél szebb barátnői voltak.

Nagy nehezen lediplomázott, tanulni nem szeretett de az 5 másodperce legalább elég volt a gátlástalan puskázáshoz, így aztán végzett, elsősorban a szülei kedvéért. De esze ágában sem volt dolgozni. Tudta, hogy neki az 5 másodpercből kell megélnie. Mégpedig ő gondtalan, dúsgazdag ember akart lenni. Kezdetben a szerencsejátékkal próbálkozott. Néhány játék a kaszinóban alkalmas volt az 5 másodpercre, de egyszerűen nem élvezte ezt a pénzszerzést és lassan minden helyről kezdték kiutálni. Nem szerette, ha utálják. Rájött, hogy azt akarja, hogy szeressék, sőt rajongjanak érte.

A TV előtt tanakodott épp, amikor elhangzott a készülékből a mindent eldöntő mondat: „A Real Madridban folytatja pályafutását Gareth Bale. A 24 éves játékosért világcsúcsot jelentő 100 millió eurót fizetett a madridi klub.” Ő még csak 23 volt, de tudta, hogy ez a neki való pálya. Tömegek fognak őrjöngeni érte, dúsgazdag lesz és még csajoznia sem kell, hisz ha hazamegy úgyis minden szekrényből kiesik majd egy szupermodell.

Kezdetben falakba ütközött. Úgy tervezte kiutazik Madridba, bekopog az ajtón és szól, hogy ő a világ legjobb futballistája. Persze úgy zavarták el, hogy pislogni sem volt ideje míg hazaért. A gyors, alulról építkező karrier mellett tette le a voksát. A helyi csapatból pár hónap alatt átigazolták egy jobb szakosztályhoz, ahonnan tovább és tovább. Lényegében két év alatt az angol kupában találta magát és bekövetkezett amire vágyott. Óriási pénzek és hírnév, világszerte imádták.

Pedig nem csinált mást, mint tekerte az 5 másodperceit oda-vissza, amíg nem sikerült egy tökéletes csel, egy pontos passz, vagy egy bravúros gól. Nem fogta vissza magát. A legcifrább, lehetetlen gólokkal kápráztatta el a közönséget, akik még csak nem is sejtették, hogy ez 20-30 vagy még több próbálkozást, pici igazítást követően sikerült neki. Számtalanszor hallotta törni a saját csontját, mikor váratlanul becsúsztak szerelni a dühödt ellenfelek, de ilyenkor visszatekert és picit arrébb lépett a becsapódás előtt. Úgy érezte, hogy megküzdött a hírnévért, még ha volt is egy apró, 5 másodperces előnye mindenki előtt.

És ahogy sejtette a szekrényből is szupermodellek potyogtak elé. Sokáig élvezte ezt az állapotot. Habzsolta az életet. Legszebb villákat vette sorra a világ minden pontján, csodás sportautói voltak és a jachtjáról is fürtökben csüngtek a playmate-ek. Ha valaki azt gondolná, hogy le lehet élni így egy életet az nagyon téved. Ő is hamar rájött. Rádöbbent arra, hogy őt, a valamikor jengázó kisfiút senki nem látja benne, csak a csillogást és ő sem kötődik szorosan senkihez. Némi paranoia kerítette hatalmába és szinte egyik pillanatról a másikra elüldözött mindenkit maga mellől.

Egyetlen lány maradt csak, akit nem volt szíve elküldeni. Ő szerény maradt mellette és sokat beszélgettek. Szép lassan megismerték egymást és rájöttek egymás belső kincseinek nagyszerűségére. S ahogy ez ilyenkor lenni szokott, egymásba szerettek. Ők lettek a média szuper-párja, mindenki irigykedve figyelte őket, de főleg a lányt, aki megfogta az isten lábát. A fiú bejelentette visszavonulását, pénze már annyi volt, amennyi nyolc életre is bőven elegendő lett volna. Csendes életre vágyott.

Eltelt pár boldog év. A fiú legenda maradt, a szerelem lassan csendesedett és átvette a holtodiglan szeretet és ragaszkodás érzése. Ekkor történt, hogy a fiú részt vett egy protokoll rendezvényen, ahol felöntött a garatra és elcsábult egy aktuális szépségkirálynő feltárulkozó lehetőségei között, amit annak rendje és módja szerint egy paparazzi lekapott és másnap már a szennylapok le is közölték. Fejvesztve repült haza, a lehetséges magyarázatok tömkelegével küzdve, és tudta, ide már nem lesz elég az 5 másodperc.

Élete szerelme feldúlt, magára erőltetett nyugalommal várta, karba font kezekkel. A fiú zokogva próbált belekezdeni a szabadkozásba, de a lány ellentmondást nem tűrő hangon rászolt:

-Elég! Nem akarom tudni! Most elmegyek és soha nem látsz többé!

Ez egy 5 másodperces mondat volt. A fiú bármennyiszer tekerte vissza, nem volt ráhatása, hogy megváltoztassa. Pedig megtette százszor, vagy talán ezerszer is. Ez a mondat véglegesen megtörtént.

Hacsak… gondolta a fiú és megállította az időt a mondat előtt. Máig is úgy van. Belefagyva abba a pillanatba.